Konferenciák, kongresszusok


Konferencia törvényi szabályozás!

Szeretnénk felhívni szíves figyelmét arra, hogy a „biztonságos és gazdaságos gyógyszer és gyógyászati-segédeszköz ellátás, valamint a gyógyszerforgalmazás általános szabályairól szóló 2006. évi XCVIII. törvény módosítása 2011. július 1-től hatályos.

A módosítás kitér a szakmai rendezvényeken való, támogatott részvétel feltételeire, előírásaira is.

A módosított törvény 14 §. (10-13) bekezdése alapján a gyógyszercégek a szakmai – tudományos rendezvényeken történő részvétel támogatását, illetve a rendezvények közvetlen, vagy közvetett formában történő támogatását 30 nappal a rendezvény kezdete előtt kötelesek bejelenteni a GYEMSZI-nek (Gyógyszerészeti és Egészségügyi Minőség és Szervezetfejlesztési Intézet)

A bejelentésnek tartalmaznia kell minden, a részvételre vonatkozó információt, dokumentációval alátámasztva.

Tisztelettel javasoljuk, hogy a rendezvényen történő részvételt céges támogatás esetén az aktuális továbbképző tanfolyam időpontja előtt az eddigi gyakorlattól eltérően korábban intézzék, lehetőség szerint úgy, hogy a támogató cég még a rendezvény időpontját megelőzően 30 nappal a törvényben előírt kötelezettségének eleget tudjon tenni a GYEMSZI felé. 


A Magyar Infektológiai és Klinikai Mikrobiológiai Társaság 45. Kongresszusa
Pécs, Hotel Palatinus City Center

2017. október 5-7.

Magyar Nőorvos Társaság Északkelet-magyarországi Szakcsoportjának Tudományos Ülése
2017. április 7-8. Hernádvécse, Hotel Vécsecity

„40 éves a Gyermekegészségügyi Központ Miskolcon”

Magyar Gyekmekorvosok Társasága Északkelet-Magyarországi Területi Szervezetének Tudományos és Továbbképző Ülése
2016. október 13-15. Miskolc-Lillafüred, Hunguest Hotel Palota

A haladás iránya az idegsebészetben
A Magyar Idegsebészeti Társaság és a Magyar Neuroonkológiai Társaság 2016. évi Kongresszusa
2016. november 17-19. Miskolc-Lillafüred, Hunguest Hotel Palota


A Magyar Infektológiai és Klinikai Mikrobiológiai Társaság 44. Kongresszusa
Szombathely, Hotel Claudius

2016. szeptember 22 - 24.

XXIII. Kardiológiai Nap
"Akut és sport kardiológia napi dilemmái és aktualitások"
Miskolc-Lillafüred, Palotaszálló
2016. január 15.

Magyar Család- és Nővédelmi Tudományos Társaság Jubileumi Nagygyűlése
Miskolc-Lillafüred, Palotaszálló
2015. szeptember 25-26.


Magyar Égési Egyesület XXVIII. Országos Égési Kongresszusa

Miskolctapolca, Hotel Calimbra
2015. május 29-30.


Echokardiográfiás Továbbképző Tanfolyam
Miskolctapolca, Hotel Calimbra
2015. március 27-28.

XXII. Kardiológiai Nap
Kardiológiai aktualitások, esetek
Miskolc-Lillafüred, Palotaszálló
2015. január 16.

MAITT Észak-Magyarországi Szekció Regionális Tudományos Ülése
Miskolc, Pannónia Hotel
2014. november 21-22.

Gyermekápolók XIII. Országos Kongresszusa
Miskolc-Lillafüred, Palotaszálló
2014. október 17-18.

XXI. Kardiológiai Nap
"Kardiológia a mindennapi gyakorlatban"

Miskolc-Lillafüred, Palotaszálló
2014. január 17. (péntek) 10.00

Magyar Orvosi Kamara Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Területi Szervezete
Miskolc Megyei Orvos Bál

Miskolc-Lillafüred, Palotaszálló
2013. november 23. 19:00 óra

A Magyar Perinatológiai Társaság XII. Kongresszusa
Miskolc, Zenepalota
2013. október 4-5.

Magyar Nőgyógyász Onkológusok Társasága IX. Kongresszusa 
Miskolc-Lillafüred, Palotaszálló
2013. szeptember 20-21.

A MIFKMT 41. Kongresszusa
Szolnok, Főiskola
2013. október 3-5.

 XX. Kardiológiai nap
„Aktualitások a kardiológiában 2013"

Miskolc-Lillafüred, Palotaszálló
2013. január 18.

A Magyar Radiológus Asszisztensek Egyesületének XVII. Kongresszusa
Miskolc, City Hotel
2012. október 11-13.

A Magyar Infektológiai és Klinikai Mikrobiológiai Társaság 40. Kongresszusa
Budapest, Danubius Hotel Flamenco
2012. szeptember 20-22.

A Magyar Gyermeksebész Társaság 2012. évi Tavaszi Tudományos Ülése
Miskolc-Tapolca, Hotel Kitty***
2012. május 4-5.

XIX. Miskolci Kardiológiai Nap
"Aktualitások a kardiológiában 2012”
2012. január 20.

A belgyógyászat határterületi kérdései: Belgyógyászat és Bőrgyógyászat
Hajdúszoboszló
2011. november 25-26.

26 pontra akkreditált kötelezően választható továbbképző tanfolyam  MGT Endoszkópos Szekció, MGT Colon Sectio, Miskolci Akadémiai Bizottság és a BAZ Megyei és Egyetemi Oktató Kórház szervezésében

Magyar Radiológusok Társasága Gyermekradiológiai Szekció
XVII. Nemzetközi Szimpózium
Miskolc-Lillafüred, Palotaszálló
2011. szeptember 8-10.

Nőorvos Konferencia Lillafüreden
2011. szeptember 1-3.
Magyar Nőorvos Társaság Északkelet-magyarországi Szakcsoportjának Tudományos Ülése

Szülészeti és Nőgyógyászati Osztályvezetők kibővített Baráti Találkozója
2011. június 2-3.
A szülészet-nőgyógyászat helyzete Magyarországon 2011-ben