Tisztelt Kollégák, Kedves Vendégeink!

A Pécsi Tudományegyetem 2017-ben ünnepli alapításának 650. évfordulóját. A jubileumi év egyik kiemelkedő eseménye, 2010. után ismételten, a Magyar Infektológiai és Klinikai Mikrobiológiai Társaság 2017. október 05-07. között tartandó 45. kongresszusa. A kongresszus helyszíne a korábbi kongresszusokon megismert Hotel Palatinus City Center.
A kongresszus hagyományosan csütörtök délben a klinikai mikrobiológiai előadásokkal kezdődik, majd az antibiotikum terápiában alkalmazott de-escalációs terápiával foglalkozik neves felkért előadók tolmácsolásában. Helyet kap még a vakcinációval, hepatológiával kapcsolatos újabb eredmények ismertetése, valamint a szimpóziumok mellett a bejelentett előadások prezentálása is. Pécsett is ismertetésre kerülnek a mikrobiológiában és az infektológiában egy év alatt megjelent jelentősebb publikációs eredmények.
A fiatal kollégák külön blokkban mutathatják be munkájukat. A poszter szekcióban szintén az előző évben sikeresen elindított e-poszter lehetőségével élhetünk, amely jelentős költségektől kíméli meg a poszter készítőit.
Az idén sem marad el a hagyományos Gerlóczy-emlékérem, illetve a Szalka András ösztöndíj odaítélése sem. Ezúton kérjük a fiatal munkatársakat, hogy munkájukkal pályázzanak az ösztöndíjra.
Az e-poszterre, absztraktok beküldésére vonatkozó előírásokat a beküldéskor kérjük figyelembe venni.
A kongresszus akkreditációja megtörtént, sikeres tesztvizsga esetén 32 kreditpontot lehet jóváírni.
Az elfogadott előadás/poszter 40 év alatti első szerzőjének regisztrációja térítésmentes.
Az előadások bejelentését 2017. június 30-ig várjuk.

Reméljük, hogy a szokásosan feszített tudományos program mellett is tud időt szakítani Pécs nevezetességeire, a Zsolnay-negyed meglátogatására.
Bízva abban, hogy a Kongresszus résztvevői értékes szakmai tapasztalatokkal és egy kellemes hangulatú rendezvény emlékével gazdagodnak, szeretettel várunk minden érdeklődőt.

 

A Szervező Bizottság nevében
Dr. Péterfi Zoltán
egyetemi docens

Pécs, 2017. február 20.

A KONGRESSZUS IDŐPONTJA: 2017. október 5-7.

A KONGRESSZUS HELYSZÍNE: Hotel Palatinus City Center, 7621 Pécs, Király u.5.

TUDOMÁNYOS SZERVEZŐ BIZOTTSÁG: Prof. Dr. Rókusz László (elnök), Dr. Schneider Ferenc (főtitkár), Dr. Péterfi Zoltán Ph.D., Prof. Dr. Nagy Erzsébet, Dr. Sinkó János Ph.D

A KONGRESSZUS FŐ TÉMÁI

Mikrobiológiai szekció

· Diagnosztikus nehézségek immunhiányos betegek életet veszélyeztető vírusfertőzéseiben

· De-eszkalációs technikák az antiinfektív terápiában: spektrum, időtartam, adagolási mód

Bejelentett előadások

· Vakcinológia

· Hepatológiai szimpózium

· Egy év eredményei a mikrobiológiában és az infektológiában

· Fiatal infektológusok és mikobiológusok szervezetének előadásai (FIMSZ)

· Fertőzések szerepe a daganatok keletkezésében

Poszter szekció

AKKREDITÁCIÓ: a kongresszus akkreditációja megtörtént, kredit pont: 32

TUDOMÁNYOS INFORMÁCIÓ: Dr. Péterfi Zoltán Ph.D., elérhetőség: peterfiz@hotmail.com

TECHNIKAI INFORMÁCIÓ: Ócsai Ágnes, Szerviz Iroda Utazásszervező Kft.

3530 Miskolc, Mártírok u.1. • Tel/fax: (46) 509-597, 414-399 E-mail: a.ocsai@szerviziroda.hu

TÁJÉKOZTATÓ A TUDOMÁNYOS PROGRAMHOZ

Előadás/poszter
A kongresszus résztvevői előadások megtartására és poszterek bemutatására jelentkezhetnek.
Az előadások időtartama: összefoglaló előadás 15-20’; előadás: 8’, poszter előadás 3’. Az előadások időtartama függ a bejelentkezett és elfogadott előadások/poszterek számától.
Elfogadásukról a Tudományos Bizottság dönt, melyről e-mailben értesítést küldünk.
Az absztraktokat maximum 200 szó terjedelemben az a.ocsai@szerviziroda.hu e-mail címre szíveskedjenek .doc formátumban (betű típus Times New Roman, méret 12pt) küldeni. Az előadás/poszter összefoglalójának formai követelménye a letölthető tájékoztató minta szerinti, ami megtalálható a Társaságunk ill. a Szerviz Iroda honlapján: www.szerviziroda.hu/konferencak_kongresszusok.
Kérjük ezt használja!
Poszterek: e-poszter prezentáció
Az elfogadott előadás/poszter 40 év alatti első szerzőjének regisztrációja térítésmentes.
A dr. Szalka András Ösztöndíj alapítói és a Kuratórium nagy örömére szolgál, hogy az idei Kongresszuson már lehetőség nyílik az e-poszter szekcióban résztvevők számára is pályázni a fenti ösztöndíjra. A Pályázati feltételek a Társaságunk honlapján (www.infektológia.hu) megtekinthetőek.

Információ és útmutató az e-poszter készítéséhez megtalálható a Társaságunk és a SZERVIZ Iroda honlapján.

Az előadások/poszterek bejelentését 2017. június 30-ig várjuk.

REGISZTRÁCIÓS DÍJAK

                                                            2017. júl. 31-ig                            2017. júl. 31. után

Orvosok részére                                       35.000.-Ft                                          37.000.-Ft

30 év alatti orvosok, Nyugdíjasok részére 27.000.-Ft                                          30.000.-Ft

Napijegy                                                    12.000.-Ft                                          14.000.-Ft

40 év alatti első szerzős előadó részére DÍJMENTES a regisztráció!

A regisztrációs díj tartalmazza a részvételt a tudományos programon, a szakmai kiállítás megtekintését, program- és absztrakt füzetet, névkitűzőt, kredit igazolást, kongreszszusi dossziét, kávészüneti ellátást, bankett vacsorát.

Az adózási szabályoknak megfelelően a regisztrációs díj, közvetített szolgáltatásként a szállás és az étkezés a számlán külön sorban részletezve kerül feltüntetésre.
A regisztrációs díjban szereplő kávészünetek és a bankett vacsora a számlán étkezési szolgáltatásként szerepel, összege 3 napra bruttó 13.820.-Ft.
Az étkezési szolgáltatások, mint egyéb juttatások után a fizetendő közterheket a SZERVIZ Iroda Kft. nem vállalja át.

A regisztrációs díjon felül fizetendő az ebéd és a szállás.

Igény esetén kérjük szíveskedjenek a jelentkezési lapon bejelölni.

Kongresszusi büféebéd: 4.500.-Ft/ fő / nap

FOGLALHATÓ SZÁLLODÁK

Hotel Palatinus City Center***
7621 Pécs, Király utca 5.

1 ágyas economy szoba . . . . . . . . . . 13.900.-Ft / éjszaka
1 ágyas standard szoba . . . . . . . . . . 15.900.-Ft / éjszaka
2 ágyas economy szoba . . . . . . . . . . 16.800.-Ft / éjszaka
2 ágyas standard szoba . . . . . . . . . . 18.800.-Ft / éjszaka

Parkolási díj: . . . . . . . . . . . . . . . . . . .2.000.-Ft / gépkocsi / éj (24 óra)

A szobaár tartalmazza a svédasztalos reggelit, WIFI-t, szauna, fittness használatot és az adókat! Parkolás: szabad kapacitás függvényében a mélygarázsban

Hotel Arkadia***
7621 Pécs, Hunyadi út 1.

1 ágyas szoba . . . . . . . . . . . . . . . . . . . 15.400.-Ft / éjszaka
2 ágyas szoba (francia ágyasak) . .  . . .18.100.-Ft / éjszaka

A szobaár tartalmazza a svédasztalos reggelit, WIFI-t és az adókat!
Parkolás: A szálloda saját parkolóval nem rendelkezik, utcai parkolásra van lehetőség behajtási engedély formájában. 24 órára érvényes behajtási engedély a recepción megvásárolható, díja: 2.000.-Ft Kb. 10 percre található a Kossuth téri mélygarázs, a parkolási díj 2.500.-Ft/nap

LEMONDÁSI FELTÉTELEK

2017. szept. 05-ig díjmentes.

Szept. 05. után történő lemondás esetén a fi zetendő kötbér összege az összes megrendelt

szolgáltatás

2017. szept. 05 – 19. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .30 %-a
2017. szept. 20 – 26. . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . . .50 %-a
2017. szept. 27. után vagy lemondás elmaradása esetén . . . . . . . . . . 100 %-a

Jelentkezési határidő: 2017. szept. 05.

Első értesítés

Absztrakt tájékoztató

E-poszter tájékoztató

Programfüzet